10. fejezet - Angyal vagy!

Halihóó! Itt a következő fejezet! Előre szólunk, hogy a dőlt betűs részeket a lányok magyarul mondják, így azok Zayn számára érthetetlen mondatok. Reméljük, tetszeni fog mindenkinek!

Puszi: Pati és Zsó×××

:.Zayn.:

- Oda megyek most! - jelentette ki felkapva kabátját. Tenni akartam valamit, látni akartam, mellette akartam lenni és borzasztóan aggódtam, hogy mi történhetett.

- Elviszlek! - jelentettem ki ellent mondást nem tűrő hangnemben. Belebújtam egy tiszta felsőmbe, dzsekimet és kulcs csomóm felkapva indultam az ajtóban toporzékoló Bogihoz. Kocogva, néma csendben indultunk el a mélygarázshoz, melyben az autóink sorakoztak. Bepattantam hollófekete Bentley-mbe, elfordítottam a  gyújtásban a kulcsot és már indultunk is. Ismertem a járást álmomból felkeltve is tudtam volna annak a hotelnak az elhelyezkedését, az utóbbi napokban gyakran tévedtem erre akarva-akaratlanul. Idegesített a csend, s mintha Bogi olvasott volna a gondolataimban, benyomta a rádiót. Szétfeszített a stressz, pont előttünk mutatott pirosat a lámpa. Dobolni kezdtem kezemmel a kormányon így próbálva levezetni idegességem.

- Mit mondott?! - érdeklődtem, legalább annyit elmondhatna, bár nem voltam biztos benne, hogy tudni akarom .

- Nem tudnám átfordítani neked angolra, de keresett egy gyógyszer féleséget, aztán recsegni kezdett a vonal, mintha nem is tudom, földhöz vágták volna a telefont és megszakadt - a kerekek visítva csikorogtak alattunk, ahogy rátapostam a gázra. Az az 5 perces út felért egy kínzással,  még magamat is megleptem, hiszen csak alig pár hete ismerem ezt  a lányt és mégis mennyire aggódok érte. Próbáltam lenyelni gondolataimat és csak a zenére figyelni, egy számomra ismeretlen banda kezdett játszani egy kínzóan lassú számot. Most utáltam először a londoni tömeget, a dugót és a lámpákat.

Mikor végre odaértünk ismét kocogóra fogtam, Boginak persze futnia kellett  mellettem, elrobogtunk az éppen újságot olvasó portás mellett, aki még arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézzen magának minket. Ennyit a biztonságról. A hotel öreg volt és lepukkadt, bár a szobák meglepően szépek és otthonosak voltak. Lift híján a lépcsőt választottuk, kettesével szedtük a fokokat, hogy minnél hamarabb fent legyünk a harmadikon. Lihegve értünk az ajtó elé, Bogi kopogás nélkül nyitott be, vagyis inkább csak be akart nyitni, mivel az ajtót zárva találtuk. Egyszerre kezdtünk dörömbölni, mindhiába, senki nem nyitott ajtót.

- Most mi a francot csináljunk?? - Fordult felém kétségbeesett tekintettel. Hirtelen bevillant a kulcs és elemi erővel tört rám a stressz: ha most nem hoztam el, nagyon ideges leszek, hiszen napokig a zsebemben tartva mászkáltam ide-oda. Ahogy jobb zsebemben kezem a hűvös fém körül összezárult egy megkönnyebbült sóhajtás szakadt fel mellkasomból. Remegő kézzel illesztettem zárba a kulcsot, mely egy kattanás kíséretében engedett és a tölgyfa ajtó kinyílt előttünk felfedve a kis nappalit. Látszatra minden rendben volt, akármilyen kupisnak is találtuk, de mikor megláttuk Angéla darabokra tört Iphon-ját, egymásra néztünk.

- Enyém a konyha, tiéd a hálószoba! - osztottuk fel, de mielőtt még elindulhattunk volna, egy fájdalmasnak tűnő nyögést hallottunk a fürdő irányából. Futva indultam Bogi után, aki lecövekelt előttem az ajtóban.

- Angéla? Te meg mit csinálsz? - szólongatta a lányt, aki éppen egy tablettát akart leerőszakolni a torkán. Haja csapzott csomóban hullott a padlóra, ahogy kucorgott az egyik sarokban, fehér pólója nedvesen simult testének vonalához, homlokán gyöngyözött a verejték és úgy remegett, mintha mínuszok lennének a szobában. Bogi két hatalmas lépéssel átszelte a szobát és kikapta az Angéla kezében lévő bogyót. Értetlenül meredtem a két lányra. A szőkeség szemében düh és értetlenség csillogott, míg a földön ülő lányé kifejezéstelen maradt, mintha egy homályos üvegen próbálna átnézni.

Angela a bogyó után kapott, de kísérletét meghiúsította egy vad köhögő roham, amit rossz volt hallgatni is, nemhogy nézni. Nem értettem a helyzetet, komolyan drogozik? Másra nem tudtam gondolni, amilyen állapotban volt és ahogy akarta azt a tablettát. Dermedten ácsorogtam a ajtóban figyelve a történteket.

- Ez mi?

- Nem látsz a szemedtől? És most végre ide adnád azt a szart? - kezdtek el kiabálni egymással, bár Angela torkából inkább csak hörgés jött.

- Nem!- A hangsúlyból ítélve valamit megtiltott, tűnődtem.

- Akkor nem megy le a lázam, leszarom! - sipítozott még egy köhögés keretében. Bogi arca hirtelen kisimult és már nyoma sem volt az előbbi dühének, a lány homlokára tapasztotta a kezét, amit az szinte azonnal ellökött jelezve, nem kér a segítségből.

- Miért ijesztesz engem mindig halálra?- fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.

- Na jó most akkor mi van? - találtam meg a hangom ismét.

- Beteg és ez lázcsillapító - mutatta fel a gyógyszert, mire én megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Megnyugtatott a tudat, hogy nincs semmi “komoly” baja.

- Segítesz ágyba fektetni? - kérdezte tétován barátnőjére pillantva, aki úgy lihegett, hogy már egyenesen aggasztó volt ránézni. Bólintottam és megindultam a lány felé, lassan letérdeltem elé, hogy fel tudjam venni, de egy aprócska erőtlen lökéssel a mellkasomon sikerült elérnie, hogy hátravágjam magam a fürdőszobacsempén. Nem a legjobb az egyensúly érzékem nyugtáztam, mire a lány botladozva ugyan, de átlépett felettem megcélozva a hálószobát.

- Gratulálok... - vigyorgott Bogi, akit láthatóan nem nagyon izgatott, hogy Angela épp a halálán van.

- Nem aggódsz? - céloztuk meg a helyiséget.

- Mindig ezt csinálja... évente egyszer lebetegszik ennyire, három napig alszik és semmi baja - vont vállat - Először én is megijedtem, de csak hozzá kell szokni, még így is makacs, mint egy öszvér - nevetett fel. Megnyugtatott amit mondott, maradni akartam, hogy segítsek neki, de biztos voltam benne, hogy nem akarja.

- Angéla, remélem megleszel, mert nekem dolgozni kell mennem. Aludj addig és ha valami van, hívj! - elkezdett öltözködni, mire én értetlenül álltam a fürdőszoba bejárati ajtaja előtt.

- Jössz? - kérdezte tétován az ajtó felé mutatva - Nekem mennem kell, de ha akarsz...

- Maradok! - jelentettem ki, mire ő csak megölelt.

- Angyal vagy! - intett majd kiosont a bejárati ajtón.